One step closer

Valami nagyon nincs rendben ezzel a világgal. Vagy ahogy egy idézetben is szerepelt: a példaképeim halottak, az ellenségeim elemükben vannak.

Néhány napja sokkolt a hír: Chester Bennington öngyilkos lett. Hat gyermek apja, egy nő férje, valaki fia, több százezer ember kedvenc énekese, ezrek példaképe.
Rengetegen vették körül, és mégis - senki sem vette észre, mekkora a baj. Mintha nem is mutatta volna. Az apróságok senkinek sem tűnnek fel...

Itt volt egy fiatal, életerős férfi, aki annyira kilátástalannak érezte a helyzetét, hogy inkább kiszállt. Hány ember érezhet még hasonlóan? Észrevennénk, ha valaki a közelünkben ennyire elkeseredne? Komolyan vennénk, ha valakink elmondaná: gondolkodott már azon, hogy maga mögött hagy mindent?

A rengeteg cikk alá érkezett kommenteket olvasva, nem. Nem, nem vennétek komolyan. Nem, nem vennétek észre. Mert a ti kis apró-cseprő dolgaitok fontosabbak. Fontosabbak, mint egy lélek útja.

Kevesek vagyunk ehhez. Nem látjuk, mi hajszolja az embereket ebbe. Persze, észt osztani könnyű: gondoljon a családjára, rajongóira, ne legyen szűk látókörű, stb... 

Nem kívánom ezeknek az embereknek, hogy bármilyen formájában átéljék ezt. Csak annyit kérek tőlük, hogy nőjenek fel, és szerezzenek valahonnan empátiát.
Mert egy lelki betegség nem olyan, mint egy csonttörés, amit mindenki komolyan vesz. Egy lelki betegséget könnyű félresöpörni, nincs rajta kötés, nem kell összevarrni, nem lehet megérinteni. Ám ez sokkal rosszabb, mint bármilyen más betegség. Folyamatosan harcolunk a démonainkkal, más pedig ezt nem láthatja. Apró dolgok sokkal jobban fájnak, mint kéne. Hétköznapi feladatok kihívást okoznak. Néha elgyengülünk, pedig a testünkkel semmi baj nincs. A lelkünk sajog, olyan, mintha szabadulni akarna. El a meg nem értéstől, a magánytól, a lelkiismeretünktől... El innen, mindentől.

Az utóbbi időben valami megváltozott. Az emberekből árad az elégedetlenség,  a fájdalom. Segítség, boldogság, megértés, öröm, megnyugvás... Kitől, honnan? Mikor? Pedig erre sokkal inkább szükségünk van, mint bármilyen tárgyra.

Nem látsz bele más sorsába. Kérlek, ne tégy úgy, mintha neked ez menne. Kérlek, ne szidj másokat. Kérlek, legyél kedves! Egy kedves megjegyzés neked semmibe sem kerül, de sejtelmed sincs róla, másnak milyen jót tehetsz vele. Kérlek, ha csak negatívat tudsz adni, inkább ne adj semmit. Kérlek, próbálj meg jobb lenni annál, aki vagy! Több. 

Ha ezt megpróbálod, Te már felülemelkedtél a környezeted lehúzó mocsarának. Egy oázis lehetsz annak, akinek a lelke a boldogság sivatagában kóvályog.